Amikor még köztünk voltál, nagyjából 2-3 hetente találkoztunk...
Most ha megyek hozzátok, nem vagy ott, hiába szeretnék neked köszönni, hogy "Szia Papac", senki nem ül a székedben, a fotelodban...
Olyankor várnám, hogy hazajöjj, megsimogasd Bencus arcát, ahogy azt mindig tetted, várom, hogy nevethessünk együtt, amiken mindig nevettünk.
Amikor altatom Bencét a szobádban, mindig az jár az eszemben, hogy bárcsak jönnél be és szúrnád az inzulint a hasadba, ahogy azt naponta tetted...
Ha csörög a Tibi telefonja, az jut eszembe, hogy nagyon sokszor hívtad őt az utóbbi hónapokban, és bárcsak most is hívnád, hívhatna...
Telik az idő és egyre jobban hiányzol... Szeretnék veled beszélni, beszélgetni, kérdezni tőled... hiszen Neked mindig mindenre volt egy jó ötleted... Mindenre találtál megoldást...
Hiányzol APU!
Képzeld, Bence már nagyon szépen beszél... Tudom, hogy ez mennyire tetszene Neked. Mindig szeretett Veled játszani...
Miért kellett ilyen hirtelen elmenned???
Azt mondják, az idő mindent begyógyít... Lehet, hogy így van, de most azt érzem, hogy egyre rosszabb, és ahogy telik az idő, úgy hasít belém a fájdalom.. minden nap jobban hiányzol!
Eszembe jutnak a régi és közeli emlékek, közös élményeink... a nyaralások, születés, névnapok, karácsonyok...
Lassan készülünk a Tibcsim ballagására... és nem leszel ott!!! :((((((
Álmodtam veled a múlt éjjel. Láttalak besietni egy ajtón. Visszanéztél, majd tovább mentél...
Jó volt újra látni Téged álmomban. Még akkor is, ha nem beszéltél hozzám... csak siettél valahova.
Tibcsi egyik reggel mesélte, hogy Ő meg azt álmodta, hogy itt voltunk nálunk... Ebédelni készültünk. Te ott ültél a megszokott helyeden, s amikor megkérdezte, hogy lehet az, hogy itt vagy, akkor nevetve mondtad neki, hogy nem haltál meg csak kómában voltál.
Istenem... Bár így lenne...
Olyan most ez az egész, mintha egy rossz álom lenne, és arra várok, hogy felébredjek.
Nagyon hiányzol APUKÁM!!!
